Ilyen lett volna, ha Superman Sztálin oldalán száll harcba
Amikor már azt hittük, hogy elolvastuk 2024 legjobb képregényeit, akkor akadt a kezünkbe a Vörös hős, ami könnyedén maga mögé utasítja a legtöbb tavalyi kötetet.
A brit külügyminiszter szerint egyelőre nincs jele annak, hogy Észak-Korea nagyobb volumenű katonai akcióra készülne.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy Észak-Korea nagyszabású hadműveletre készülne – mondta vasárnap a brit külügyminiszter.
William Hague a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: az elmúlt hetekben nem történt kívülről megfigyelhető változás az észak-koreai társadalom életében, és a szárazföldi erők olyan jellegű átcsoportosítását sem lehet érzékelni, amilyenre egy „totális konfliktus” felkészülési időszakában számítani lehetne. Hague szerint az utóbbi időszak fejleményei mögött az állhat, hogy az észak-koreai rezsim a társadalom „intenzív militarizálását” igyekszik igazolni az ország elleni külső fenyegetésről szóló, egyre élesebb retorikával.